Ugrás a fő tartalomra

Baráth Katalin: Gőzgépek és pomponlányok

 Budapest, 2023. Dorkát, a Vitéz János gimnázium önjelölt tartalomgyártóját és influenszerét teljesen felháborítja az a tény, hogy egyik iskolatársának több feliratkozója van a Youtube-on, mint neki. Mi az, amivel felkelthetné az emberek figyelmét? Az időutazás? Akkor irány a múlt! Dorka nem ijed meg a kihívásoktól, sőt hűséges barátnőjét, Zsuzsit is ráveszi arra, hogy vele tartson.

Zenta, 1895. Zsiga élete nem könnyű. Hiába jóformán gyerek még, máris keményen dolgozik a malomban, hogy segítsen édesanyjának a család eltartásában. Pedig a fiú álma az, hogy mérnöknek tanulhasson, és szabadidejében folyton tervrajzokat készít az általa kitalált gépekről. Zsiga nem sejti, hogy mikor összetalálkozik két furcsa ruhájú, hajviseletű és beszédmodorú ifjú hölggyel, az a jövőjét is megváltoztathatja. Ugyanis mikor tűzvész tör ki a város szállodájában, és ő az első számú gyanúsított, Dorka és Zsuzsi rögtön nyomozni kezdenek a valódi tettes után... 

 A Gőzgépek és pomponlányok egy lendületes és vicces regény a boldog békeidőkről, amelyek talán mégsem voltak olyan boldogok vagy békések. Az elsőre gondtalannak tűnő felszín alatt számos komolyabb témáról is szó esik, a politikától kezdve egészen a nők helyzetéig. Ez a könyv szerintem az egyik legviccesebb az Abszolút Töri sorozatból, és azért is különleges, mert nem a főváros, hanem a vidék helyzetét mutatja be a 19. század utolsó évtizedeiben. Ajánlom nektek is!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zágoni Balázs: A csillag és a százados

 Zágoni Balázs könyveit mindig szívesen olvasom, és nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy megjelent egy új történelmi regénye, A csillag és a százados , amely a második világháború utolsó évébe kalauzol bennünket. Ahogy az éves összefoglalómban ígértem, itt van a részletes ajánlóm erről a könyvről. A történet két fiú, a zsidó származású Dávid és barátja, Péter szemszögéből mutatja be az eseményeket. A gyerekek kicsi koruk óta jóban vannak, és sokáig úgy gondolják, ez nem is fog megváltozni... Csakhogy 1944. március 19-én Magyarországra bevonultak a német csapatok. Ettől kezdve a zsidók ellen hozott törvények egyre súlyosabbá válnak. Először csak a villamos és a vonat használatát tiltják meg nekik, majd a rádiót is le kell adják. A szülők elvesztik munkájukat, sárga csillagot kell viseljenek, és hamarosan régi lakásukból egy úgynevezett "csillagos házba" kell költözzenek. A jelek viszont arra mutatnak, hogy a fellángoló gyűlölet közepette még az életük is veszélybe kerülhet! A...

George MacDonald: A királykisasszony és a manó

 Sziasztok! Egy hosszabb szünet után ma újra hoztam nektek egy könyvajánlót: George MacDonald A királykisasszony és a manó című regényét szeretném bemutatni. A történet   főszereplője   Ilka királykisasszony, aki egy vidéki udvarházban él, a hegyek lábainál. A királylány haja szőke, mint az arany, szeme pedig olyan kék, akárcsak a csillagos ég...ám ezeket a csillagokat Ilka még sohasem láthatta. Sőt: egyáltalán nem is járt még odakint, a valódi éjszakában. Hogy miért? Rajta kívül mindenki tudja, hogy a közeli hegyek gyomrában különös lények élnek, akiket a helyi bányászok csak manóknak vagy koboldoknak hívnak. Ezek a manók egyáltalán nem szeretik az embereket, és legeslegjobban a királyi család tagjait gyűlölik. Ráadásul egyre több dolog jelzi azt, hogy terveznek valamit Ilka ellen!   Még jó, hogy a kislány nincs egyedül. Mikor egy esős napon felfedezőútra indul, az udvarház toronyszobájában egy idős hölggyel találkozik, aki rokkán fonogat, és azt állítja magáró...

2024 olvasmányai

 Mikor megszámoltam, mit és mennyit olvastam az elmúlt év folyamán, kiderült, hogy 2024-ben is sikerült több mint száz könyvet befejeznem. Kicsit meglepett ez a szám, mert sokszor úgy éreztem, hogy a sok tennivaló mellett alig jut idő az olvasásra, de nagyon örülök neki, hiszen így rengeteg új ismerettel és élménnyel gazdagodhattam. Ebben a bejegyzésben öt kedvencet szeretnék megosztani veletek 2024 olvasmányai közül. Még januárban olvastam el Jane Austen A klastrom titka című regényét. Ez a könyv az írónő kevésbé ismert írásai közé tartozik, de nekem már a legelejétől tetszett . Austen más hősnőitől eltérően Catherine Morland nem különösebben szép, okos vagy jóságos - sőt, első pillantásra teljesen átlagos személyiségnek tűnik. A fiatal lány életében nagy eseménynek számít, hogy családja vagyonos szomszédai meghívják őt a népszerű fürdővárosba, Bathba. Catherine-nek viszont még sokat kell tanulnia az életről, az emberekről, a képzelet és a valóság közötti különbségekről... Aki sz...