Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2024

Fodor Marcsi - Neset Adrienn: 50 elszánt magyar nő

 Azért szeretek életrajzokat, igaz történeteket olvasni, mert a híres múltbeli emberek példájából én is erőt meríthetek. Fodor Marcsi és Neset Adrienn könyvében, az 50 elszánt magyar nő ben olyan lányokat, asszonyokat ismerhetünk meg, akik egész életüket egy cél megvalósításának szentelték, olyanokat, akik nem féltek az akadályoktól, és bátran szembenéztek a legnagyobb kihívásokkal is. Ma ezt a könyvet szeretném bemutatni nektek.    A könyv rövid fejezetekre tagolódik: egy egész oldalas portré és rövid bemutatás után részletesebben is megismerhetjük ezeknek a nőknek az életét, és azt, hogy mitől váltak híressé. A válogatás az egész magyar történelmet felöleli, így a gyerekek közvetetten arról is tanulhatnak, milyen volt az élet a középkorban vagy az újkor kezdetén. Megtudhatjuk például, hogyan zajlott a régi kódexek másolása, milyenek voltak az első repülőgépek, és még lehetne sorolni... Bár az 50 elszánt magyar nő szerintem fiatalabb korosztálynak készült, nekem mégis nagyon tetszet

Baráth Katalin: Gőzgépek és pomponlányok

  Budapest, 2023. Dorkát, a Vitéz János gimnázium önjelölt tartalomgyártóját és influenszerét teljesen felháborítja az a tény, hogy egyik iskolatársának több feliratkozója van a Youtube-on, mint neki. Mi az, amivel felkelthetné az emberek figyelmét? Az időutazás? Akkor irány a múlt! Dorka nem ijed meg a kihívásoktól, sőt hűséges barátnőjét, Zsuzsit is ráveszi arra, hogy vele tartson. Zenta, 1895. Zsiga élete nem könnyű. Hiába jóformán gyerek még, máris keményen dolgozik a malomban, hogy segítsen édesanyjának a család eltartásában. Pedig a fiú álma az, hogy mérnöknek tanulhasson, és szabadidejében folyton tervrajzokat készít az általa kitalált gépekről. Zsiga nem sejti, hogy mikor összetalálkozik két furcsa ruhájú, hajviseletű és beszédmodorú ifjú hölggyel, az a jövőjét is megváltoztathatja. Ugyanis mikor tűzvész tör ki a város szállodájában, és ő az első számú gyanúsított, Dorka és Zsuzsi rögtön nyomozni kezdenek a valódi tettes után...   A Gőzgépek és pomponlányok egy lendületes és

Johanna Spyri: Heidi

   Ma egy régi kedvencemet, Johanna Spyri Heidi című könyvét szeretném bemutatni nektek. Ez a történet az Alpok hegyei között játszódik, és Johanna Spyri úgy jeleníti meg a csodaszép tájat, hogy olvasás közben magam is úgy érzem, mintha a helyszínen lennék. Azt hiszem, részben ezért is szeretem annyira ezt a könyvet. A történet főszereplője, Heidi idős nagyapjával él a hegyek között. A hegyi bátyót a közeli falubeliek mind mogorva, rideg férfinak tartják, aki egyáltalán nem alkalmas egy gyerek felnevelésére. Ám Heidi számára a hegyi élet maga a mennyország, hiszen naphosszat kint lehet a szabadban, játszhat a kecskékkel, csodálhatja a természetet. Mindez akkor változik meg, amikor megérkezik a kislány nagynénje, Dete, aki magával viszi őt Frankfurtba. Heidi a Sesemann-házba kerül, hogy játszópajtása legyen a háziúr beteges kislányának, Klárának, csakhogy képtelen megszokni a városi életet. Hiányzik neki a friss levegő, a növények, állatok jelenléte, sőt még a vadul fújó havasi szél i

Berg Judit: Szélvésztől kergetve

 Petőfi Sándor nevét mindannyian jól ismerjük. Azt hiszem, nincs is olyan iskolaév, amelyben nem kerül szóba a költő neve. Mégis, az alakját körülfonó legendáktól nehéz elképzelni, milyen lehetett ő a való életben. Berg Judit Szélvésztől kergetve című regényét azért vettem izgatottan a kezembe, mert kíváncsi voltam, mit tud hozzátenni a reformkorról és Petőfiről szerzett korábbi ismereteimhez. Tempi Bori néni, a Vitéz János gimnázium időkapujának őre abból él, hogy a történelem különböző szakaszaiból hozott finomságokat az iskola büféjében értékesíti. Egy alkalommal viszont akaratlanul is galibát okoz: 1844-ben Petőfi Sándor, a Pestre érkezett fiatal diák elveszti azt a füzetet, amelybe első verseit írta. Ez elsőre nem tűnik olyan nagy dolognak, de gondoljunk csak bele: ha a költő neve nem válik egész Magyarországon ismertté, ha nem vesz részt a 48-as forradalom előkészítésében, akkor lehet, hogy az soha nem robbant volna ki. Bori néni két gyereket küld vissza, hogy rendbehozzák a baj

Kassia St. Clair: The Secret Lives of Color

  A színek mindennap körülvesznek bennünket, olyannyira, hogy talán már fel sem figyelünk rájuk, pedig hatással vannak az érzelmeinkre és a lelkiállapotunkra. A múltban még fontosabb üzenetet közvetítettek, hiszen viselésüket és használatukat sokszor törvények határozták meg. De ez csupán egy apró érdekesség a színek világából...Azt, hogy ez a világ mennyire izgalmas, csak nemrég fedeztem fel, mikor elolvastam Kassia St. Clair The Secret Lives of Color című könyvét, amely részletesen bemutatja, hogyan változott a színek szerepe, megítélése a történelem folyamán. A The Secret Lives of Color az alapszínek, illetve a fekete és a fehér különböző árnyalatain vezet végig minket. Olvashatunk arról, honnan származnak a különböző pigmentek, hogyan fedezték fel vagy állították elő a festékanyagokat, hol kerültek azok felhasználásra, és milyen híres személyekkel vagy művészekkel hozhatók kapcsolatba. Miért a királyok színe a bíbor? Miért voltak olyan népszerűek az arzénnal festett anyagok, noha

Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója

 A könyveknek hatalmuk van. Egy jól megírt történet akár egy egész ország sorsát megváltoztathatja. Nem hiszed? Gondolj csak a Tamás bátya kunyhójára ! Ezt a regényt Harriet Beecher Stowe írta, miután szemtanúja volt annak, hogy milyen kegyetlen a rabszolgák sorsa az Amerikai Egyesült Államokban. A Tamás bátya kunyhója azonnal óriási népszerűségre tett szert, és az ország közvéleményét jelentősen a rabszolgaság ellen fordította. De mitől olyan különleges ez a könyv? A főszereplő, Tamás bátya egy középkorú rabszolga, akit azért adnak el, mert tulajdonosai nagy adósságba keverednek. A történet folyamán végigkövethetjük a férfi életét, ahogy egyik gazdától másikig kerül. De rajta kívül láthatjuk más szolgák sorsának alakulását is: egy fiatal édesanya, Eliza például azért akar Kanadába szökni, hogy ne szakítsák el kisfiától. George, Eliza férje pedig kegyetlen gazdája elől próbál menekülni. Így több szálon futnak események, és közben számos, eltérő társadalmi helyzetben levő szereplőt ism

2023 olvasmányai

 Összeszámoltam, és kiderült, hogy az elmúlt évben körülbelül 150 könyvet sikerült kiolvasnom. Ennek nemcsak a szám nagysága miatt örülök, hanem azért is, mert sok olyan könyvet sikerült befejeznem, amelyek nagyon érdekesek, izgalmasak és tanulságosak voltak. Most ezekből az olvasmányokból választottam ki ötöt, amelyeket szeretnék megosztani veletek.   2023 januárjában már ajánlottam nektek Eric Metaxas Bonhoefferről szóló életrajzát. Még mindig úgy gondolom, hogy ezt a könyvet megéri elolvasni, hiszen egy igazi példaképet mutat be. Egyébként tavaly egy Bonhoeffer különböző írásaiból összeállított áhítatoskönyvet olvastam, és idén szeretnék más írásaiba is belekezdeni.  Antikvár könyvként, nagyon olcsón jutottam hozzá Szerb Antal Magyar irodalomtörténet éhez és A világirodalom történetéhez . Az irodalom tanulása közben sokszor találkoztam már a szerző gondolataival egy-egy korszak vagy alkotó kapcsán, és ez felkeltette érdeklődésemet a két könyv iránt. A világirodalom történetét még