A Bleak House-ba eredetileg évekkel ezelőtt kezdtem bele, de akkor elég hamar félbehagytam. Egyrészt, mert már a nyelvezete sem volt könnyű, másrészt mert ez a könyv sok szempontból inkább egy sorozathoz hasonlít, rengeteg mellékszereplővel, cselekményszállal, első olvasásra jelentéktelennek tűnő epizódokkal. Ez a fajta elbeszélési mód nem véletlen, hiszen Dickens regényei először folytatásokban jelentek meg az újságokban, s az író célja az volt, hogy hétről hétre fenntartsa az olvasók érdeklődését. Mégis idő kellett hozzá, míg hozzászoktam a hosszú, összetett mondatokhoz, a részletes leírásokhoz, megjegyeztem a szereplők neveit és a köztük levő kapcsolatokat, mindezt ráadásul egy idegen nyelven. Ami másodjára segített, az az volt, hogy találtam egy hangoskönyvet, amelyben a narrátor nagyon szépen, kifejezően tolmácsolta a szöveget. A regény első felét így hallgattam végig, aztán a könyvet is kézbe vettem. Viszont igazán csak az utolsó két-háromszáz oldalra jöttem bele, amikor úgy éreztem, nem számít, mennyi van még hátra, bármennyit el tudnék olvasni belőle.
A Bleak House magyarul A Jarndyce-örökösök címmel jelent meg, de ez a cím, bár tényleg illik a történethez, nem egészen találó. A "bleak" jelentése zord, kopár, kietlen, elhagyatott, sivár. Ezek a szavak pontosan leírják a könyv hangulatát, és azt hiszem, talán emiatt tűnt először nehéz olvasmánynak. A cselekmény két szálon fut: az egyik az emberemlékezet - de legalábbis évtizedek - óta tartó Jarndyce-per bonyolódását követi nyomon, s közben könyörtelenül bemutatja a korabeli angol igazságszolgáltatás korrupcióját és a viktoriánus London sötét oldalát. A másik pedig a tiszta szívű, jóságos Esther Summerson története, aki soha nem ismerte szüleit, szeretet nélkül, nehéz sorban nőtt fel, de ennek ellenére képes a körülötte levő emberekben a lehető legjobbat látni. Még akkor is, amikor gyámja, Mr. Jarndyce házába kerülve saját maga is szembesül az emberi gyarlóságokkal s a társadalom különböző visszásságaival. A történet folyamán rengeteg titokra fény derül, többek között arra is, hogy mi köze van Esthernek a Jarndyce-perhez...
Hogy miért ajánlom nektek ezt a könyvet? Nagyon tetszett az, ahogy meg van szerkesztve a regény. Bár első pillantásra szerteágazónak tűnik, a szálak végül összefutnak és hozzájárulnak a történet lezárásához. Érdekes az is, hogy bár szinte minden mellékszereplőnek megvan a saját kis világa, amelyben mozog, a saját problémáival és konfliktusaival, valamennyiüknek szerepe van a fő cselekmény alakításában is. Mint Dickensnél általában, ezek a figurák kicsit komikusan vannak bemutatva, s hibáikra - legyen szó pozitív vagy negatív alakokról - az író éppen a humor segítségével mutat rá. Találkozhatunk például hangzatos szólamokat ismételgető, de klienseiket könyörtelenül kihasználó ügyvédekkel, vagy olyan hölgyekkel, akik minden idejüket messzi országokban élő szegények támogatására szánják, a közvetlen közelükben nélkülözőkkel pedig nem törődnek. Ezekkel a példákkal szemben viszont megjelennek olyan alakok, akik a nehézségek közepette is képesek bátran helytállni, s a tőlük telhető legjobban, legnemesebben viselkedni.
A Bleak House úgy mutatja be korának társadalmát, úgy kritizál valóban létező problémákat, hogy közben mégis képes reményt nyújtani. A könyv világában vannak gonoszok, akik megkapják megérdemelt büntetésüket, vannak, akik súlyos árat fizetnek rossz döntéseik miatt, vannak, akiknek minden jóságuk ellenére szenvedniük kell, de a sok-sok viszontagságon túl a történet mégis boldog végkifejletet kap.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése