Ugrás a fő tartalomra

Könyvek az írásról

 Szerettek történeteket kitalálni? Vagy inkább verset írtok szívesen? Ma négy olyan könyvet mutatok be nektek, amelyek segítettek nekem abban, hogy magabiztosabban fejezzem ki a gondolaimat és érzéseimet írás közben, és talán nektek is hasznosak lesznek majd. Vágjunk is bele! 

1. Annet Huizing: Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?

 A Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?  azért tetszett, mert egy történetbe foglalva ismerhetünk meg nagyon fontos alapelveket az írással kapcsolatban. A könyv főszereplőjének, Katinkának az a szerencséje, hogy egy híres írónő mellett lakhat, akit sikerül rávennie arra, hogy írásleckéket adjon neki. Meglepetésére Lidwien először is azt tanácsolja, hogy arról meséljen, amit ismer. Így aztán Katinka saját maga és családja történetét kezdi megírni. Ez a folyamat nemcsak szórakoztatja őt, de abban is segíti, hogy feldolgozza édesanyja elvesztésének fájdalmát, sőt azt is, hogy apja szeretne újból megházasodni. Miközben látjuk a kislány sorsának alakulását, mi is sokat tanulhatunk az írásról: például arról, hogyan kezdjünk el és fejezzünk be egy történetet, vagy hogyan mutassuk be a szereplők érzéseit, gondolatvilágát. Bár inkább gyerekeknek szánták, szerintem ez a könyv felnőttek számára is érdekes lehet. 

2. Gail Carson Levine: Writer to writer

Gail Carson Levine egy amerikai írónő, aki főként történelmi regényeket és fantasykat ír, ezért ebben a könyvében is sokat foglalkozik a képzeletbeli világok megteremtésével. De emellett részletesen beszél a cselekmény felépítéséről, a jó párbeszédekről, a szereplők jellemábrázolásáról és még rengeteg másról is. Ami nekem tetszett ebben a könyvben, hogy a fejezetek végén mindig van két-három ötlet és tipp is, amivel gyakorolhatjuk az olvasottakat. Bár ez a könyv angolul van, szeretettel ajánlom azoknak, akik kellő nyelvtudással rendelkeznek.

3. Nádasi Krisz: Hogyan írjunk könyvet?

 
 Ez a könyv jóval szárazabb, mint az előzőek, de rengeteg információt tartalmaz, így ahelyett, hogy egyből végigolvassuk, szerintem érdemesebb írás közben kéznél tartani, és bármikor fellapozni, amikor egy kérdésünk támad. A már korábban is felsorolt témákon kívül a könyv különlegessége, hogy foglalkozik az irodalmi zsánerek (pl. történelmi- vagy kalandregények, sci-fik, szakkönyvek) sajátosságaival, valamint a nyelvhelyességgel, helyesírással is. Ráadásul rengeteg olyan szempontot, kérdést felsorol, amelyek segíthetnek szerkesztés közben. Aki komolyan gondolkozik egy könyv megírásán, annak mindenképpen érdemes elolvasnia.

 4. Lackfi János - Molnár Krisztina Rita: Titkos versműhely

 
Ez a könyv azért különbözik az előzőektől, mert nem próza, hanem versírással foglalkozik. Elsősorban gyerekek, fiatalok számára íródott, de szerintem a felnőttek is élvezhetik. A szerzőpáros rengeteg, klasszikus és mai példával illusztrálja azt, hogy mik a versírás legfontosabb elemei. Megismerhetjük a különböző rímfajtákat, versformákat, ritmusképleteket, de azt is megtudhatjuk, milyen költői képek segítségével tehetjük a verseinket igazán különlegesekké. Amellett, hogy nagyon sok információt tartalmaz, ebben a könyvben is vannak olyan ötletek, amelyek garantáltan beindítják a fantáziát, ráadásul még humoros is, ezért én nagyon élveztem a lapozgatását. 

És az én legfontosabb tippem?

Sok olyan interjút olvastam már, amelyben híres írókat kérdeztek arról: mi segített nekik legjobban az írásban, és a válasz majdnem mindig az olvasás. Szerintem is ez a legfontosabb, amit tehettek. Olvassatok minél többet, minél többféle könyvet, legyen szó életrajzokról, ismeretterjesztő könyvekről, klasszikusokról, vagy valamiről, amit csak a kikapcsolódás kedvéért vesztek kézbe! Hiszen eközben úgy fejlődik a helyesírásotok, a szókincsetek, a kifejezőkészségetek, hogy nem is veszitek észre. És ki tudja: talán egy nap majd ti is észreveszitek, hogy "véletlenül" írtatok egy könyvet!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Wéber Anikó: Busz a ködben

 Egy teljesen átlagos napon a hetes busz Budapest utcáiról egy elhagyatott erdőbe kerül. Az utasok nem tudnak kapcsolatot létesíteni a külvilággal, a sűrű köd pedig lehetetlenné teszi azt, hogy megtalálják a hazafelé vezető utat. Az ötödikes Zénó nem is nagyon bánja ezt. Ezen a délutánon ugyanis éppen azt kívánta, hogy történjék valami, ami segít kilépni a mindennapok egyformaságából. Miközben a kisiskolástól kezdve a felnőtteken át egészen az idősekig mindegyik szereplő próbálja megtalálni a saját helyét a csapatban, kiderül, hogy ha ki akarnak jutni a Zérózónából - ahogy ezt a különleges helyet nevezik -, akkor le kell győzniük saját gyengeségeiket, félelmeiket, és meg kell tanulniuk összefogni. De vajon képes lesz erre ez a hét, egymástól annyira különböző személy? S ha nem, akkor örökre az erdő és a köd foglyai maradnak?    Ez a borongós hangulatú könyv nagyon jól illik a hűvösödő őszi napokhoz, és bár nem hosszú, mégis elgondolkodtató kérdésekkel foglalkozi...

2024 olvasmányai

 Mikor megszámoltam, mit és mennyit olvastam az elmúlt év folyamán, kiderült, hogy 2024-ben is sikerült több mint száz könyvet befejeznem. Kicsit meglepett ez a szám, mert sokszor úgy éreztem, hogy a sok tennivaló mellett alig jut idő az olvasásra, de nagyon örülök neki, hiszen így rengeteg új ismerettel és élménnyel gazdagodhattam. Ebben a bejegyzésben öt kedvencet szeretnék megosztani veletek 2024 olvasmányai közül. Még januárban olvastam el Jane Austen A klastrom titka című regényét. Ez a könyv az írónő kevésbé ismert írásai közé tartozik, de nekem már a legelejétől tetszett . Austen más hősnőitől eltérően Catherine Morland nem különösebben szép, okos vagy jóságos - sőt, első pillantásra teljesen átlagos személyiségnek tűnik. A fiatal lány életében nagy eseménynek számít, hogy családja vagyonos szomszédai meghívják őt a népszerű fürdővárosba, Bathba. Catherine-nek viszont még sokat kell tanulnia az életről, az emberekről, a képzelet és a valóság közötti különbségekről... Aki sz...

Zágoni Balázs: A csillag és a százados

 Zágoni Balázs könyveit mindig szívesen olvasom, és nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy megjelent egy új történelmi regénye, A csillag és a százados , amely a második világháború utolsó évébe kalauzol bennünket. Ahogy az éves összefoglalómban ígértem, itt van a részletes ajánlóm erről a könyvről. A történet két fiú, a zsidó származású Dávid és barátja, Péter szemszögéből mutatja be az eseményeket. A gyerekek kicsi koruk óta jóban vannak, és sokáig úgy gondolják, ez nem is fog megváltozni... Csakhogy 1944. március 19-én Magyarországra bevonultak a német csapatok. Ettől kezdve a zsidók ellen hozott törvények egyre súlyosabbá válnak. Először csak a villamos és a vonat használatát tiltják meg nekik, majd a rádiót is le kell adják. A szülők elvesztik munkájukat, sárga csillagot kell viseljenek, és hamarosan régi lakásukból egy úgynevezett "csillagos házba" kell költözzenek. A jelek viszont arra mutatnak, hogy a fellángoló gyűlölet közepette még az életük is veszélybe kerülhet! A...