Ugrás a fő tartalomra

Agócs Írisz: Rajzolj egy krumplit!

 Nagyon szeretek rajzolni, de mindig is kihívást jelentett megbirkózni azzal, hogy a végeredmény nem lesz pontosan olyan, mint amilyennek elképzeltem. Ha egy lépésről-lépésre lebontott gyakorlatot követek végig, akkor is nehéz elfogadni, hogy a kör nem mindig kerek, a négyzet kicsit ferde, a vonalaim pedig girbegurbák. Ma azonban egy olyan könyvet hoztam nektek, amelyben pont az a lényeg, hogy különleges, egyedi alkotásokat készíts: a Rajzolj egy krumplit! Agócs Írisztől.

Agócs Írisz neve azért hangzik sokak számára ismerősen, mert számos gyerekkönyvet illusztrált már, például Berg Judit Maszat-sorozatához is ő készítette a rajzokat. A járvány alatt élő videókban mutatta be a gyerekeknek, hogyan készíthetnek ők is mackót, rókát vagy éppen oroszlánt saját maguknak. Ez adta az ötletet a Rajzolj egy krumplit!-hoz is. Ebben a könyvben ugyanis az utasításokat követve harminc állatot tanulhatsz meg lerajzolni. Az alap legtöbbször nem más, mint a krumpli. Hogy milyen is az a krumpliforma? Hát pont ez az, ami variálható: lehet gömbölyű, de szögletes, vékony vagy hosszúkás is, hiszen ki látott már két egyforma krumplit? Ezért nem is az a fontos, hogy az elkészült munka olyan legyen, mint az eredeti, inkább az, hogy megértsd: nagyon egyszerű formák alkalmazásával, változtatásával hány különféle dolgot tudsz megrajzolni. Valójában olyan ez, mint a jó leves, amelybe ugyanazok a zöldségek kerülnek, de ha megváltoztatjuk az arányukat vagy a fűszerezést, más-más ízeket kapunk.

 Ebben a könyvben nagyon tetszett az, hogy nemcsak azt mutatja meg: hogyan rajzold le az egyes állatokat, hanem arra ösztönöz, hogy aztán saját ötleteidet is olvaszd bele a rajzokba. A lajhárnak rajzolj kispárnát, az egérnek sajtot, a tacskót pedig vidd el sétálni! Ha már a tacskónál tartunk...ezen a ponton annyira belejöttem a rajzolásba, hogy a kutyusról egész rajzsorozatot készítettem!

 

 A kiadó 5-8 éveseknek ajánlja ezt a könyvet, de a rajzolást én is nagyon élveztem, így aztán bátran ajánlom ezt a könyvet nemcsak kisgyerekek, hanem kreatív, alkotni vágyó nagyobbak számára is!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Wéber Anikó: Busz a ködben

 Egy teljesen átlagos napon a hetes busz Budapest utcáiról egy elhagyatott erdőbe kerül. Az utasok nem tudnak kapcsolatot létesíteni a külvilággal, a sűrű köd pedig lehetetlenné teszi azt, hogy megtalálják a hazafelé vezető utat. Az ötödikes Zénó nem is nagyon bánja ezt. Ezen a délutánon ugyanis éppen azt kívánta, hogy történjék valami, ami segít kilépni a mindennapok egyformaságából. Miközben a kisiskolástól kezdve a felnőtteken át egészen az idősekig mindegyik szereplő próbálja megtalálni a saját helyét a csapatban, kiderül, hogy ha ki akarnak jutni a Zérózónából - ahogy ezt a különleges helyet nevezik -, akkor le kell győzniük saját gyengeségeiket, félelmeiket, és meg kell tanulniuk összefogni. De vajon képes lesz erre ez a hét, egymástól annyira különböző személy? S ha nem, akkor örökre az erdő és a köd foglyai maradnak?    Ez a borongós hangulatú könyv nagyon jól illik a hűvösödő őszi napokhoz, és bár nem hosszú, mégis elgondolkodtató kérdésekkel foglalkozi...

Ann Voskamp: A legnagyobb ajándék

A karácsonyi készülődés közben jól esik megállni, elcsendesedni és az ünnep valódi értelméről gondolkozni. Ma egy olyan könyvet szeretnék bemutatni, amely ebben segít minket. Ann Voskamp A legnagyobb ajándék című könyvét egy felnőtteknek szóló adventi kalendáriumhoz tudnám hasonlítani, amelyben mindennap egy-egy áhítatot olvashatunk. Ezt a könyvet én először angolul találtam meg, de nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy magyarul is megjelent. Egyes könyveknél csalódást okoz a fordítás minősége, most viszont úgy éreztem, az angol szöveg eredeti szépségéhez hozzáadott a magyar fordítás. Az emberiség legnagyobb ajándékának érkezését a kezdetektől indulva az egész Ószövetségen át követhetjük. A fő téma Jézus családfája, de a Messiás-próféciákról és Jézus születéséről is olvashatunk. Az elmélkedések rávilágítanak arra, hogyan készítette elő Isten az ő Fiának eljövetelét az egész történelmen keresztül. Megláthatjuk azt, hogy valójában minden bibliai személy élete a megváltás szükségességérő...

2024 olvasmányai

 Mikor megszámoltam, mit és mennyit olvastam az elmúlt év folyamán, kiderült, hogy 2024-ben is sikerült több mint száz könyvet befejeznem. Kicsit meglepett ez a szám, mert sokszor úgy éreztem, hogy a sok tennivaló mellett alig jut idő az olvasásra, de nagyon örülök neki, hiszen így rengeteg új ismerettel és élménnyel gazdagodhattam. Ebben a bejegyzésben öt kedvencet szeretnék megosztani veletek 2024 olvasmányai közül. Még januárban olvastam el Jane Austen A klastrom titka című regényét. Ez a könyv az írónő kevésbé ismert írásai közé tartozik, de nekem már a legelejétől tetszett . Austen más hősnőitől eltérően Catherine Morland nem különösebben szép, okos vagy jóságos - sőt, első pillantásra teljesen átlagos személyiségnek tűnik. A fiatal lány életében nagy eseménynek számít, hogy családja vagyonos szomszédai meghívják őt a népszerű fürdővárosba, Bathba. Catherine-nek viszont még sokat kell tanulnia az életről, az emberekről, a képzelet és a valóság közötti különbségekről... Aki sz...