Ugrás a fő tartalomra

C. S. Lewis: Narnia Krónikái

 A Narnia Krónikái egy olyan sorozat, amely kicsi korom óta nagyon tetszik nekem. Nem is csoda, hiszen a könyveken keresztül egy teljesen más világba juthatunk el, ahol beszélő állatokkal, életre kelt fákkal, királyokkal és királynőkkel találkozhatunk. A nyarat a sorozat újraolvasásával kezdtem. Ezúttal sem okozott csalódást, így arra gondoltam, nektek is mesélek róla.

Bár időrendben A Varázsló unokaöccse mondható az első kötetnek, szerintem az olvasást inkább Az oroszlán a boszorkány és a ruhásszekrénnyel érdemes kezdeni. Az író, C. S. Lewis ezt a kötetet írta meg először, majd ez jelent meg elsőként, úgyhogy én is ezt fogom részletesebben bemutatni.

 A Pevensie testvérek, Peter, Susan, Edmund és Lucy a nyarat vidéken töltik, egy idős professzor házában. Kirk professzor otthona egy hatalmas, régi épület, teli üres szobákkal. A négy gyerek egy napon egy ruhásszekrényben rejtőzik el, de molyirtószagú kabátok helyett hóval borított fák között találják magukat...A szekrény ugyanis egy másik világba vezet: Narniába. Az ország valaha boldog és szabad volt, ám most a Fehér Boszorkány tartja hatalmában. A boszorkány egész évben tartó telet varázsolt az országba, a karácsony azonban sosem érkezik el. Narnia beszélő állatai csak Aslan, a nagy oroszlán visszatérésében reménykedhetnek...és ez állítólag akkor fog bekövetkezni, amikor négy gyermek érkezik az országba. A történet a megváltásról és a megbocsátásról szól, olyan olvasmány, ami életkortól függetlenül bárkit magával ragadhat.

A könyv elolvasása után le is rajzoltam magamnak a négy testvért.

C. S. Lewis a sorozat minden kötetében újabb és újabb kalandokra indítja a szereplőket. Az én kedvenc részemben, A Hajnalvándor útjában például Edmund, Lucy és unokatestvérük, Eustace a tengereket járják be és egészen a világ végéig eljutnak, Az ezüst trónban a földmélyi birodalmakat fedezik fel, A ló és kis gazdája pedig az Ezeregyéjszaka világát idézi meg a sivatagon túli ország, Calormen bemutatásával. A Narnia Krónikáit szerintem mindenkinek megéri elolvasnia. Ha még nem ismered, akkor talán itt az ideje, hogy belekezdj!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zágoni Balázs: A csillag és a százados

 Zágoni Balázs könyveit mindig szívesen olvasom, és nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy megjelent egy új történelmi regénye, A csillag és a százados , amely a második világháború utolsó évébe kalauzol bennünket. Ahogy az éves összefoglalómban ígértem, itt van a részletes ajánlóm erről a könyvről. A történet két fiú, a zsidó származású Dávid és barátja, Péter szemszögéből mutatja be az eseményeket. A gyerekek kicsi koruk óta jóban vannak, és sokáig úgy gondolják, ez nem is fog megváltozni... Csakhogy 1944. március 19-én Magyarországra bevonultak a német csapatok. Ettől kezdve a zsidók ellen hozott törvények egyre súlyosabbá válnak. Először csak a villamos és a vonat használatát tiltják meg nekik, majd a rádiót is le kell adják. A szülők elvesztik munkájukat, sárga csillagot kell viseljenek, és hamarosan régi lakásukból egy úgynevezett "csillagos házba" kell költözzenek. A jelek viszont arra mutatnak, hogy a fellángoló gyűlölet közepette még az életük is veszélybe kerülhet! A...

George MacDonald: A királykisasszony és a manó

 Sziasztok! Egy hosszabb szünet után ma újra hoztam nektek egy könyvajánlót: George MacDonald A királykisasszony és a manó című regényét szeretném bemutatni. A történet   főszereplője   Ilka királykisasszony, aki egy vidéki udvarházban él, a hegyek lábainál. A királylány haja szőke, mint az arany, szeme pedig olyan kék, akárcsak a csillagos ég...ám ezeket a csillagokat Ilka még sohasem láthatta. Sőt: egyáltalán nem is járt még odakint, a valódi éjszakában. Hogy miért? Rajta kívül mindenki tudja, hogy a közeli hegyek gyomrában különös lények élnek, akiket a helyi bányászok csak manóknak vagy koboldoknak hívnak. Ezek a manók egyáltalán nem szeretik az embereket, és legeslegjobban a királyi család tagjait gyűlölik. Ráadásul egyre több dolog jelzi azt, hogy terveznek valamit Ilka ellen!   Még jó, hogy a kislány nincs egyedül. Mikor egy esős napon felfedezőútra indul, az udvarház toronyszobájában egy idős hölggyel találkozik, aki rokkán fonogat, és azt állítja magáró...

2024 olvasmányai

 Mikor megszámoltam, mit és mennyit olvastam az elmúlt év folyamán, kiderült, hogy 2024-ben is sikerült több mint száz könyvet befejeznem. Kicsit meglepett ez a szám, mert sokszor úgy éreztem, hogy a sok tennivaló mellett alig jut idő az olvasásra, de nagyon örülök neki, hiszen így rengeteg új ismerettel és élménnyel gazdagodhattam. Ebben a bejegyzésben öt kedvencet szeretnék megosztani veletek 2024 olvasmányai közül. Még januárban olvastam el Jane Austen A klastrom titka című regényét. Ez a könyv az írónő kevésbé ismert írásai közé tartozik, de nekem már a legelejétől tetszett . Austen más hősnőitől eltérően Catherine Morland nem különösebben szép, okos vagy jóságos - sőt, első pillantásra teljesen átlagos személyiségnek tűnik. A fiatal lány életében nagy eseménynek számít, hogy családja vagyonos szomszédai meghívják őt a népszerű fürdővárosba, Bathba. Catherine-nek viszont még sokat kell tanulnia az életről, az emberekről, a képzelet és a valóság közötti különbségekről... Aki sz...